Fülöp Tímea

A jógával való találkozásomat a mai napig sorsszerűnek érzem. 2014-ben, amikor még aktívan építettem a táncos pályafutásomat, Mallorcán vettem részt egy nemzetközi balettkurzuson. Ott ismerkedtem meg egy Angliában élő, magyar származású balerinával, akivel hamar kiderült, hogy nemcsak a tánc köt össze bennünket, hanem a spiritualitás iránti érdeklődésünk is. Ugyanazokat a könyveket olvastuk, hasonló kérdések foglalkoztattak minket.
Egyik nap azt mondta, szeretne megmutatni nekem egy jógasorozatot, amelyet Indiában, a Himalája lábánál, Swami Rama központjában tanult és gyakorolt. Valami különlegeset éreztem már akkor is. Szinte egyfajta beavatásként éltem meg ezt a találkozást.
Abban az időszakban a tánc fizikailag és mentálisan is rengeteget követelt tőlem, ez a jógagyakorlás pedig olyan egyensúlyt adott, amire nagy szükségem volt. Annyira mély hatással volt rám, hogy attól kezdve minden egyes reggelt ezzel az egy-másfél órás gyakorlatsorral kezdtem. Segített, hogy könnyedebben mozogjak, jobban érezzem magam a testemben, kiegyensúlyozottabb legyek, és lelkileg is stabilabban álljak a mindennapokhoz.
Ez a gyakorlatsor a Himalája jóga ízületekre és mirigyekre elnevezést viseli. Akkor még csak azt éreztem, milyen jól működik. Azóta azonban, a Hatha-, női- és gerincjóga-oktatói képzések során, valamint a női ciklussal és hormonális egyensúllyal kapcsolatos tanulmányaimnak köszönhetően tudományos és szakmai magyarázatot is kaptam arra, amit évekkel ezelőtt a saját testemben megtapasztaltam.
Ma már tudom, hogy a mirigyrendszer harmonikus működése alapvetően befolyásolja az egész szervezetünket, különösen az idegrendszer állapotát. A megfelelő mozgás, a légzőgyakorlatok és az önmasszázsok olyan egyszerű, mégis rendkívül hatékony eszközök, amelyekkel nap mint nap támogathatjuk ezt az egyensúlyt. Számomra a jóga ezért nem csupán testmozgás, hanem egy olyan út, amely segít újra és újra kapcsolódni önmagamhoz, és ezt a tapasztalatot szeretném továbbadni azoknak is, akik ellátogatnak az óráimra.
Táncművészként, koreográfusként és táncpedagógusként hosszú éveken át emberekkel dolgoztam. Ez idő alatt azt tapasztaltam meg, hogy nemcsak a mozdulatok átadásában érzem otthon magam, hanem abban is, hogy valódi kapcsolatot tudok teremteni az emberekkel.
Akár egy nagyobb csoporttal dolgoztam, akár egyetlen emberrel, mindig azt kerestem, hogyan tudok kapcsolódni hozzá, hogyan találhatom meg azt a kulcsot, amellyel segíthetem őt. Hiszem, hogy mindenkinek másra van szüksége: van, akit egy pontos instrukció lendít tovább, mást egy bátorító szó, egy finom igazítás vagy egyszerűen az, hogy figyelmet kap.
Ezt a szemléletet viszem magammal a jógaoktatásba is. Fontos számomra, hogy a hozzám érkezők ne csupán egy gyakorlatsort végezzenek el, hanem biztonságban érezzék magukat, figyelmet kapjanak, és megtapasztalják azt a belső egyensúlyt, amelyet a jóga képes megmutatni. Minden gyakorló egyéni útját tiszteletben tartva szeretnék jelen lenni és támogatni őt a saját fejlődésében.
Szerdánként 20 órától várlak benneteket 90 perc idegrendszer regeneráló jógaóráimon.
My Journey to Yoga
Looking back, I feel that yoga came into my life at exactly the right time. In 2014, while pursuing my career as a professional dancer, I attended an international ballet program in Mallorca. There I met a Hungarian ballerina who introduced me to a yoga sequence she had learned at Swami Rama’s center in the foothills of the Himalayas.
At that time, dance demanded a great deal from me, both physically and mentally. This practice became the balance I had been searching for. I began every morning with it, and soon experienced how much more freely I could move, how much calmer I felt, and how deeply it supported both my body and mind.
Years later, through my training as a Hatha, Women’s and Spine Yoga teacher, as well as my studies in women’s health and hormonal balance, I gained a deeper understanding of why this practice had such a profound effect. Today I know that conscious movement, breathwork and simple self-massage techniques can gently support the nervous system and the body’s natural balance.
As a dancer, choreographer and teacher, I have spent many years working closely with people. What I value most is creating a genuine connection and understanding that every person has different needs. Sometimes a clear instruction is enough, sometimes a gentle adjustment, encouragement, or simply being truly seen.
This is the approach I bring to every yoga class. My intention is to create a safe, welcoming space where you can slow down, reconnect with yourself, and experience the balance that yoga can bring. I feel honored to support each student on their own unique journey.
